A Gyimesi Verbunk A Csángóktól származik, akik a Erdélyi Gyimesi Völgyben laknak. A Csángó magyarok még a mai napig is 40-50 táncot õriznek. Nyelvjárásuk és zenéjük õsi magyar elemeket tartalmaznak, amelyeket más néprajzi csoportok nem. Zene eszközeik közé tartoznak az ütõgardon és a hegedû, amelyeket hallani fognak.

Gyimesi Verbunk comes from the Csangok living in the Gyimes Valley of Transylvania. The word "csango" itself means: those who have wondered off from the rest. They are descendents of Hungarians who never actually entered the Carpathian Basin at the time of the Hungarian Conquest. Csangos are a very unfortunate group of people. Many Hungarians think they are "Romanians." While Romanians, on the other hand, claim that they are Hungarianized Romanians. For years the Romanian government attempted to confuse the csangok about their Hungarian heritage and forbade the use and instruction of the Hungarian language. While it is still hard for the Csango Hungarians in Romania today, their situation is somewhat better. Because of the isolation of the villages, the Csango Hungarians maintained a very archaic Hungarian language form and a very old stratum of folksongs and music.

A Rábaközi vidék legfõképpen három faluból áll Szil, Szany és Kapuvár. Mivel Rábaköz igen közel volt mindig a nyugati határhoz, nagyon érzékelhetõ a viseleten a nyugati hatás. Finom brokátokat és bársonyokat használtak a viseleteikben. Sajnos, ennek a vidéknek a tánca igen összemosódott és nem lehet szorosan egy faluhoz kötni a stílust. A Rábaközi táncrend négy részbõl áll: a verbunkból, a dúsból, vagy más néven ugrósból, a lassú csárdásból és a friss csárdásból.

Rábaközi Dances are from the Southern part of the Small Plains, the Kisalföld, in the Northwest part of Hungary. The dance consists of four parts the first of which is the verbunk, or recruiting dance. The second part is referred to as the dús, a leaping dance, afterwhich the slow and fast csárdás follow. In this Western Region of Hungary, which encompasses the area from the Austrain border to the Danube River, one can find mostly newer style dances, with a down-accent. This was the area that was most influenced by Western music and dance fashions.

Domaháza kelet Palócföldrõl származik. Viseleteink kazári, szintén palóc. Táncrendünk egy leánytánccal indul, majd a Vasvári verbunkkal folytatódik. A vasvári verbunkot Vasvári Pál után nevezték el, aki az 1848-as szabadságharc alatt sokat verbuvált. Folytatodik a táncrend a lassú és a friss csárdással. Ezt a táncot mindig ugyanúgy járják, nagyon kötött maga a lépése és a térformája is.

Domaháza is in upper Hungary, from the Eastern Palóc region. The costumes are from the small village of Kazar. This region’s folklore contains a very distinctively rich folk art and a special dialect not only in folk dancing and music, but in speech as well. The choreography begins with a girl’s dance, which is very important in village life. These acappella dances were done during lent when dancing was forbidden. Since these girls’ dances were not accompanied by music, they were allowed.

The mens’ dance, the Vasvari verbunk, is a men’s recruiting dance. This will be followed by a slow and fast couples dance.

Mint ahogy Kodály Zoltán és Bartók Béla a népdalok elemzésében két csoportosítást különböztetett meg, a magyar néptáncban is követhetjük ezt a két csoportosítást: a régi stílusú és az új stílusú. A régi stílusú táncainkban a honfoglaló korból szarmazó elemeket találunk. Az új stílusú táncok pedig nem régebbek, mint 300 évesek. A magyarországi táncok az új stílusban növekedtek. Példaképpen: a csárdás és a verbunkos. Viszont, az erdélyi nép elszigeteltsége miatt, az erdélyi táncokat a régi stílusú táncok közé sorolhatjuk.
A Székely táncrend a régi stílusú tánc-csoportositását tükrözi. Ennek elemei a verbunk, a lassú, és a friss, azaz gyors páros tánc.
Erdélyi táncokban jellemzõ a csujjogatás. Úgy a táncosok, mint a nézõk résztvesznek ezekben a kiáltásokban. A csujjogatásoknak szövege szellemes, pikáns, avagy a tánccal kapcsolatos, és befejezésük rendszerint egy „ujujujujujuj....” Innen is ered a „csujjogatás” kifejezése.

Just as Zoltán Kodály and Béla Bartók categorized their collections of folk music into old and new styles, folkdance is categorized in the same fashion. The old style of dance dates from the time when Hungarians occupied the Carpathian Basin. However the new style is no older than three hundred years old.
This dance is from the “Sekler”, that is, the Székely region in Transylvania. This dance originates from Hungarian villages in the region and is categorized as an older style dance.

The dance includes both men’s and couples’ parts. During the dances you can hear dancers calling or chanting to each other in rhythm with the music. These calls are characteristic of Transylvania; dancers as well as onlookers participate in them. The calls refer to the dancers or to the dancing in a humorous or biting fashion.

A kalotaszegi táncrend 3 részbõl áll: a lassú csárdásból, a szaporából és a legényesbõl. Ez a vidék híres a gazdag táncairól, a szokásairól és a népviseletérõl. Kalotaszeg falvaiban ugyanazt a mesét, szokást, játékot megtalálhatjuk, mindig más szinezetben, stílusban. Erdély legismertebb és leg gazdagabb vidéke Kalotaszeg

Kalotaszegi dances are from west-central Transylvania. Our dance consist of three parts: slow csárdás, quick dance, and men’s dance. This region is acknowledged for their wealth of folklore in dance, costumes, and customs. In Kalotaszeg you can travel from village to village finding a uniform base for folklore with each village’s own flare and style. From Transylvania it is the most recognized and wealthy region.

Mivel Mezõkövesd hamar elpolgárosodot, a tánchagyományok kihaltak mielõtt kellõképpen lerögzítették volna. A Táncház mozgalom ideje körül néprajz kutatók újraélesztették a táncot. A kutatók között Falvai Károly, Timár Sándor, Vadasi Tibor, és Zelei Ferencet említjük.

Mivel a Matyók summások voltak, ezért más országokat jártak, sok új divattal találkoztak. Mezõkövesd lakóit a szomszédos Szentistván és Tard népével nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népmûvészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak. Országos hírnevét Mezõkövesd színes népviseletével, s szabadrajzú hímzéseivel szerezte: kezdetben a lepedovégeket hímezték. Késõbb áttértek a többszínû fonal használatára, hímzéssel díszítették a legénying lobogós újját, majd a "surc"-nak nevezett keskeny nõi vagy férfi kötény alját.

The Matyó region of Hungary became populated quickly, therefore paving the road for village folk customs and dance to die out. However, around the time of the Táncház, or “Dance House” Movement, folklorists revived Matyó dance. These folklorists included Károly Falvai, Sándor Timár, Tibor Vadasi, and Ferenc Zelei.

Since these people were migrant workers their folk costumes became influenced by different clothing trends. The most well known village, Mezökövesd, is neighbored and shares Matyó folklore with the villages of Szentistván and Tard. This region is known for their colorful and rich costumes, which developed from their embroidery of pillow cases.

Az erdélyi Mezõség a Kis- és a Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos folyók közötti erdõtlen dombság, Erdély középsõ részén. A Mezõség magyar lakossága szigetcsoportszerûen szétszóródva, román falvak közé ékelõdve él. Ennek következtében népi kultúrájuk Erdély egyik legarchaikusabb magyar paraszti mûveltsége, ugyanakkor kölcsönhatásban van a környezõ románsággal is.

The Mezöség region is an area located in the center of Transylvania, a part of present-day Romania. Some two and a half million Hungarians live in Romania; this dance originates from mostly Hungarian villages in that region, illustrating their rich folk culture dating back several centuries. The dance includes both men's and couples' parts, and encompasses the whole spectrum of human emotions, containing sadness as well as happiness.
The costumes reflect a distinctly Hungarian village life, an important part of the varied cultural heritage of the Transylvanian region.

A Kiszehajtás, más néven a kiszejárás. Ezt a szokást csak a Nyitra vidékén, Mátyus földjén és az Ipoly mentén ismerték, de manapság még a falusiak emlékezetében sem szerepel. Ez egy féldramatikus babonás szokás volt, amelyben a lányok piszkafára szalmabábut kötöttek és ócska ruhadarabokat használva menyasszonynak öltöztették, és énekelve vitték ki a határba. Ott vízbe dobták, vagy ha nem volt a közelben víz, akkor elégették, és a tüzet körültáncolták. Mágikus rítusnak tartották ezt a szokást. A bábu elpusztításához fûzõdõ ének arra utal, hogy nemsokára vége a böjtös életnek és újra szabad zsíros ételt és sonkát enni. Azokat a leányokat kigúnyolták, akik nem voltak hajlandók a kiszének ócska ruhadarabokat adni. A "villõ" szót emlegeti a kiszehajtást kísérõ dal. Ez a villõzésre, más néven, zöldágjárásra utal. A kiszehajtás után a lányok végigjárták a falut. Az ablakok alatt köszöntõ dalokat énekeltek és a kezükben feldíszített fûzfaágak voltak, amit villõnek neveztek el.

Kiszehajtás was a springtime ritual, only practised in the Nyitra region, that village girls took part in. This ritual symbolized the end of winter and the lenten weeks. Girls would dress a puppet made of straw in shabby rags and proceed to the village’s border where they either burned or threw th puppet in water. During this the whole ritual girls would sing and mock the other girls who did not take part.